Bemutatkozás | Tevékenységeink | Programok | Galéria | Kapcsolat
Tevékenységeink
Természetjárás ¤ Tábor ¤ Hagyomány ¤ Környezetvédelem

Üdvözlünk kedves bakancsos látogatónk!

Szeretnénk Neked röviden bemutatni merre is vezet a néha csámpásnak tűnő lábbelink. Az év túlnyomó részében kis hazánkat részesítjük előnyben, szebbnél szebb tájegységekre látogatunk el. Megpróbáltatásaink elsősorban az Északi- Középhegység csodálatos terepén vezetnek. Az egynapostól az egész hétvégét kitevő kiruccanások alkalmával a Börzsönytől a Zemplénig szervezünk - olykor más túracsoportokkal is együttműködve - színvonalas barangolásokat, programokat.

Külföldre leginkább a szlovákiai Tátrába és az osztrák Alpokba szervezünk utakat. Ezekhez a túrákhoz már jó állóképesség és némi edzés szükséges. Minden esetben nagy odafigyelést igényel meghódításuk, de – tapasztalásból mondjuk - megéri leküzdeni az elénk táruló nehézségeket!

Célunk, bemutatni a velünk kirándulóknak a természeti kincseket, túrázás közben gyarapítani ismereteiket, és természetesen sokat beszélgetni, együtt vidáman bandukolni. A kirándulásokat olyan túravezetők irányítják, akik szívesen megosztják mélyebb tudásukat is a velük tartókkal. Kérünk, hogy a túrákra előzetesen jelentkezz be a megadott túravezetőnél!

Mindaz, amit gyermekkorodban megtanulsz bevésődik, és alapjául szolgál egész életednek. A lehető legkorábban érdemes elkezdeni a természet szeretetére, a környezetkultúrára nevelést. Ez már 4 éves kortól hasznos, játékos foglalkozás lehet a csöppségeknek. Ehhez hívjuk segítségül a természetben megtalálható egyszerű, de mégis kiváló eszközöket, az ott tapasztalható tiszta, energiával teli, szinte „harapható” légkört.

Rendszeres programok szervezésével fordulunk az óvodák felé. Kézügyesség fejlesztő foglalkozásokkal, játékos erdei barangolásokkal segítve, színesítve áldozatos munkájukat, a nevelést. Családok számára is szabadon látogat-hatók a kisgyermekeknek szervezett programjaink.

Arra törekszünk, hogy ne csak az elektromos média és -eszközök legyenek gyermeked tanárai!

Amennyiben idelátogattál, valószínűleg szeretnéd kipróbálni magad kicsit nehezebb terepen.

Ne ijedj meg, ezek a mászások teljesen biztonságosak, mégis egészen más felkészülést igényelnek, mint a gyalogos túrák. Elsősorban lelkileg kell tisztában lenni, mit is jelent egy klettersteig út (via ferrata) megmászása. Ez egy olyan túrázási forma, amely ugyan kiépített úton történik (létra, kifeszített drótkötél), mégis külön biztosítást igényel az esetenként függőleges falon történő mászások biztonságos leküzdéséhez. Természetesen bárki megpróbálhatja, ha rendelkezik kellő kondícióval és némi önbizalommal. A tériszony nem kizáró ok, teljes mértékben leküzdhető, ezt tapasztalatból mondom. A félelem pedig jó útitárs és megfontoltabbá teszi az embert, ami fontos erény ezeken az izgalmas túrákon.

A hegyeket nem tudod leküzdeni, ne is próbáld meg, csak addig menj amíg ő engedi, és ha jelzi az út végét, hajts fejet előtte és ne dacolj erejével, mert ha megrázza magát, biztos lehetsz benne, hogy végül ő nyer!

Játszani és versengeni nem csak a gyerekek szeretnek! Illethetnénk wellness-csapatépítő jelzővel is, de nevezzük inkább közös örömködésnek a természetben, vagy egy kis nosztalgiával, egyszerűen: akadályversenynek. Egész napos elfoglaltság kint, a szabadban. A résztvevők 10 fős csapatokat alkotnak és elméleti, gyakorlati feladatokat teljesítenek közösen. A győztesek végül külön versenyen küzdhetnek meg egymással, hogy kiderüljön, melyik társulat nyeri meg a serleget!

Óvodáknak: könnyed játék közben természetkultúra nevelése a fő cél. Iskoláknak: 3 korcsoportban lehet nevezni, szünetben kézműves foglalkozás és egyéb, közösségi játék. Cégeknek: mozdulj ki és játssz gondtalanul, tréningelni lehet aztán! Egyesületeknek: különböző szakágak közötti versengés, országos versenysorozat (barlangász, hegymászó, gyalogos, kerékpáros, vízitúrás, stb)